Oldalak

2017. július 28., péntek

No meg ingyen nadrágok

A héten nálam csak pihenős-kedvtelős varrások voltak, de nem is rossz az eredmény. Egy egész kupac rövidnadrág Lauránknak, és egy egész kupac "eltűntetett" kiszanált ruha párom szekrényéből...


Ez a három - nem szépítek - boxeralsókból készült. Abból a fajtából, ami egy mosás után megnyúlik, és szoknyaformát vesz fel. Tehát az eredeti gazdája soha többet nem fogja felvenni. Viszont innentől már nem nyúlik tovább, így hát egy pöttöm lányra vidáman szabhatunk belőle rövidnadrágokat:


Ez a kettő pedig óriási trikókból, amik szintén szinte sose voltak hordva, lévén párom nem az az izomtrikós pasi. :o) Ennél a szabásnál maradtak még kihasználatlan darabok bőven, de azok máris fogókesztyű formára szabva kerültek a pólós-dobozba, hogy ne foglaljanak túl sok helyet, és ha bélést keresnék néhány fogókesztyűhöz, rögtön kiszabva vár három pár is talán. Mivel ezek teljesen simák voltak, gondoltam az előző három közt virgoncan lufi-repülő szörnyike (lám, bírja a mosást!) testvéreit megpróbálom felvasalni. 





Azt hiszem, így együtt tán meg is oldják a nyári öltözködés egy részét az idén:




Dupla haszon: a helyet nem foglalják a szekrényben, Laura vidáman elhordja majd őket, ó, és nem utolsósorban nem dobáltam használható állapotú ruhákat a szemétbe (viszont lássuk be, alsóneműt nem rakunk a vöröskeresztes ládába se!).

Folt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése