Oldalak

2015. március 16., hétfő

Újabb nadrág

A Pinterest-en keresgéltem fiús rátétek után, és erre a remek kis oldalra bukkantam, ingyen letölthető mintákkal. Egyet rögtön le is mentettem, hogy kipróbáljam:

Cuki rózsaszínben, de mivel most fiúnadrágokban gondolkozom, így színt váltottam. Megint két, pakolás közben véletlenül egymás mellé került, aztán felfedezett összeillő anyagot használtam, egy puha, maradék szövetet, és egy inget.
itt látszanak legjobban a valódi színeik

A kék kockáshoz ugyan hozzánéztem egy élénkebb sárgát is, nem is rossz együtt, de most mégis a kockás-kockás variációnál maradtam.
A sárga anyagból kiszabtam egy 116-os nadrágot, aztán kicsontoztam az inget,- amit egyébként eredetileg ilyen csinos kislányruhának szántam:
szintén Pinteresten talált ötlet

Aztán az ing darabjaiból kiszabtam egy 80-as nadrágot, hogy lássam, mennyi anyag marad a sárga nadrág dekorálására. Így aztán tesógatyák lesznek, egy kisebb, és egy nagyobb, először a kisebb készült el:
felhajtott alja pánttal

lehajtott aljával, pár centit követi a leendő tulaj növését



az ing mellzsebe belekomponálva

De hamarosan a nagyobb is sorra kerül, aztán végre nekiállok Csilla dirndl mellénykéjének, most már - tudtommal- minden hozzávaló egyben van. :)

Folt. köv.

1 megjegyzés:

boGár krea írta...

nagyon helyes ez a kutyi! :)

Megjegyzés küldése