Oldalak

2014. augusztus 8., péntek

Népet táncolni

Az ikrek arra hordják a fehér szoknyácskájukat (ami, most nézem, már két éves, de még mindig jó rájuk, a gumis derekú szoknyák előnye). Aztán Kriszti mondta, hogy Eszti is szeretne egyet. Ezért aztán, amikor az egyik turkáló leárazott részlegén megláttam ezt a dupla szoknyát, rögtön meg is vettem. 

Nem mintha így, ahogy volt, nem nézne ki jól, a magam részéről nagyon is értékelem a csinosságát, de itt most ugye, a fehér szoknya volt a lényeg, így aztán szétbontottam a két réteget (az öv is szép darab anyag, mint kivasalva kiderült).

A  fehér szoknyában azonban minta is van, ami a dupla szoknya béléseként  jópofa, egy sima fehér szoknyán azonban nem szeretnénk látni, így (mivel a hossza  is megengedte) a felső részt levágtam. A hasíték  maradékát összevarrtam, a tetejére gumiházat szabtam egy másik fehér anyagból, gumit fűztem bele, és íme, máris kész Eszti fehér szoknyája:
szuperbő
Azt terveztem, hogy a zöld kockás szoknyarészből, az öv anyagával kiegészítve Laurának varrok valamit, hogy ne legyen testvérháború, de miközben fehér anyagot kerestem a gumiházhoz, kezembe akadt egy fehér blúzom, amiről rögtön eszembe jutott, hogy Laura is kaphatna bő, fehér szoknyát (meglátjátok, a végén trendet teremtek Nagyesztergáron)(amúgy Kriszti utóbb már Laura ezirányú az igényt is jelezte). 
Nagyon szerettem ezt a blúzt, de sajnos mellben picit bő volt, és ráadásul a vasalása egy rémálom, mert a mellrész bélése kisebb, mint a külső anyag.
Rém egyszerű dolgom lett volna, ha a mell alatti pánt körbefut a blúzon, mert akkor azt használhattam volna a szoknyácska derekaként, de a tervező csak az elejébe tette bele ezt a részletet, így végül a pánt alatt vágtam le.
Eredetileg a felső részből egy bolerót terveztem, de az ujjak hónaljban kicsit elszíneződtek, így azokat a részeket rögtön ki is vágtam, a maradék még pont jó lesz gyerekruha ujjacskájának. A kis mellényszerű maradék még ihletre vár, de a levágott alsó részre gyorsan gumiházat rittyentettem, és íme, máris pöröghet-foroghat Laura is:
Mivel pedig övé az Eiffel tornyos szoknyácska is, a zöld kockás mégis Esztié lesz, mert az Univerzum - általam is - egyensúlyra törekszik. :o)
Így jön egyik varrnivalóból mindig a következő...

Folt. köv.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése