Oldalak

2014. május 10., szombat

Jön a nyár

Ezt már a Kriszti által gyártott rövidnadrágokból is láthattátok, hát itt volt az ideje, hogy én is átálljak az új szezonra.
A felhalmozott anyagaimat nézegetve kezembe került egy vidám, sárga-kék, tarka-barka, patchwork mintás anyagdarab, amit a turkálóból eleve nyári gyerekszoknyáknak hoztam el, látva, hogy elég lesz az ikrekre. Most ugyan úgy húztam elő, hogy egy rövidnadrág szabásminta várta előkészítve, miután Kriszti mondta, hogy az esztergári lányok nadrágot rendeltek. Sajnos azonban két rövidnadrágot nem tudtam volna kisakkozni belőle, ezért mégis szoknyák lettek, Kriszti megnyugtatott, hogy azért azt is hordanak ám még a fruskák.
Sajnos azt a képet, amin leginkább látszik, hogy milyen kis csővé volt varrva eredetileg az anyag, ügyesen letöröltem, így kénytelenek lesztek elhinni nekem, hogy az volt, nem is tudom, mi lehetett, esetleg még a két végén kötővel összefogott hengerpárna huzatra tudok gondolni...
Mindegy is, miután szétbontottam, egyszerűen elfeleztem, és két húzott szoknyácskát varrtam belőle. Még csak nem is igaziból húzott, mindössze gumis derekú. A hosszában nem voltam biztos, hogy elég lesz, nyúlanak ezek a lányok, mint a spárga. Ezért aztán nekiálltam passzdarabot keresni, és kettőt  is találtam, ami jól illett hozzá, de mégis kicsit elütött tőle, egy átkötős szoknyát, sárga alapon kis kék virágokkal, és egy kék kockás inget. 



Azt rögtön eldöntöttem, hogy a virágosból lesz a szoknyák aljára  dupla pánt, és aztán megszavaztuk Krisztivel a tetejükre a kockás gumiházat... de aztán a pánt felvarrása után már nem  tűnt szükségesnek felül is toldani őket,


így a kék kockás megmarad a maradék virágos  panel kiegészítésére.
A szoknyák meg ilyenek lettek, egyformák is, meg nem is, mint az ikrek:
Néha azért  csomózgatok is, íme a 33-aska, és a Férj szülinapi magyarosa:
 
Varrtam mást is, valami nagyobbat, de azt még ki kell találnom, hogy hogyan fotózzam...ez van, a felnőttruhák nem férnek  el a varróasztalon, meg  nem is mutatnak kifektetve. Még tavalyról is van, ami fotózásra vár.
Na,  majd valahogy megoldom, 
Folt. köv.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése