Oldalak

2013. november 13., szerda

Tökölés


Barátaim a konyhai próbálkozások terén, megkövetlek benneteket, és revideálom nézetemet a "sütőtökből készíthető krumplispogácsa" elmélet terén.

Az első, sikeres próbálkozás óta ma másodszor próbáltam, rendesebb adagból pogácsát gyúrni, de megint nem sikerült. Elsőre vízben főztem meg a sütőtököt, ez botorság volt, hiszen így még több nedvesség  került  bele, és annyi lisztet vett fel, hogy semmi tökíze nem maradt, hidegen pedig átkerült a "kutyát dobálni még jó lesz" kategóriába. Ebből okulva ma sütőben sütöttem meg az alapanyagot, tök(!) szárazon, kicsit hagytam hűlni is, de még így is kezdett a gyúrás során túl soknak tűnni a liszt, amit felvett. Mivel a kőpogácsát még most sem szeretem, inkább abbahagytam a liszt hozzáadását, és a jól formázott pogácsák helyett kanállal szaggattam galuskákat a forró olajba. 



Ez jobban sikerült, finom is lett, de két adag után láttam, hogy túl sok lesz a masszám, és annyi sült galuskát nem fogok megenni. Ámde ekkor eszembe jutott, hogy a neten keresgélve láttam én sütőtök-gnocchi (általam ma kreált szóval töcchi) receptet, máris levettem az olajat a tűzről, és feltettem helyette egy fazék vizet. A tészta maradékát tehát már forró vízbe eregettem, amiből egy jó állagú, kissé talán ízetlen galuskaság lett. (ki szerint néz ki úgy, mint a nyers csirkemell?) 
 

Azt hiszem, vajon megfuttatom még őket, esetleg némi hagymával, vagy egy kis curry-s tejszín társaságában...
A sütőtök pedig nálam ezentúl marad a fetás, sima, illetve a currys leves formájában, mert azok egyszerűek, és finomak!

Jelentés a másik konyhából is: nálam is a fetás a nyerő, olyannyira, hogy ma is az sül. :o)
Viszont én tócsit készítettem próbából, de az se lett olyan finom, mint krumplis vagy retkes társai. A reszelt tök krumpliállagú volt, tehát elsőre kevés lisztet tettem bele, mert az eredeti tócsit is úgy szeretem, ha a liszt épp csak összefogja. Na, ez volt a hiba! A kevés liszt a meleg hatására teljesen elgyengülő tököt nem bírta összefogni, szóval az első sütést szűrővel meregettem az olajból a kukába. Viszont többletliszt segítségével ilyen guszta töktócsik is sültek ki:


Van viszont sikertörténet is, a krumplislepény maradék krumplipüréből. Ezt az alapanyagot összegyúrtam tojással, liszttel, annyival hogy már épp ne legyen ragacsos, és még tárkonyt tettem bele. Az így kapott tésztaságot belelapogattam a kiolajozott jénaiba, megkentem egy már majdnem lejárt tömlős sajttal és megszórtam egy maradék darabka lereszelt sajttal, aztán addig sütöttem, míg szép piros lett a teteje:



Az állaga félúton egy tészta és egy rizsfelfújt közt, az íze egyszerűen tökéletes. Hús mellé, de magában is finom.

Csupa konyha után viszont futkozunk a varrógépekhez is (amíg a tök sül magában...), hogy legközelebb foltos képekkel...



Folt. köv.

1 megjegyzés:

Borga írta...

Ha szeretitek a csokis finomságokat,próbáljátok ki a sütőtökös browniet!
De isteni,puha muffint is lehet sütni belőle!

Megjegyzés küldése